A The Farm 51 egy lengyel videojáték-fejlesztő stúdió, amit 2005-ben alapítottak Wojciech Pazdur, Kamil Bilczyński (mindketten korábban a Painkiller-sorozaton dolgoztak a People Can Fly-nél) és Robert Siejka, a 3D Magazine korábbi elnöke. A cég kezdetben más stúdióknak végzett külsős munkákat, majd saját projektekkel kezdtek el foglalkozni, elsőként a NecroVisioN című játékkal, amit a 2009-es megjelenés után egy előzmény, a NecroVisioN: Lost Company követett. 2013-ban jelent meg a Deadfall Adventures, majd 2017-ben a Get Even, amit a Bandai Namco adott ki. Legnagyobb sikerüket a 2021-ben megjelent Chernobylite hozta, amit először PC-re, majd konzolokra is kiadtak. A stúdió jelenleg a World War 3 fejlesztésén dolgozik a My.Games és a The 4 Winds Entertainment partnereivel.